Látogatás Vácon a Boronkayban

Egy felkérésnek eleget téve, és ismeretterjesztő munkánkat tovább folytatva 2014. október 1-én Vácon a Boronkay György Műszaki Szakközépiskolában tartottunk egy rövid előadást a BME-n zajló műholdfejlesztésekről. Az alábbiakban ezen eseményt foglalta össze néhány mondatban Józsa Viktor.

Egy hőtechnikával kapcsolatos személyes megbeszélést Bandi bácsi úgy zárt, hogy most mennie kell, mert Vácról megkereste egy középiskolai fizika tanárnő, hogy tartson egy előadást. Mivel Vácon jártam középiskolába – és itt tegyük hozzá, hogy van néhány, mindenféle szinten – rögtön megkérdeztem, hogy melyik középiskola, mire kell készülnie. Kiderült, hogy a volt iskolámba készül, név szerint a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumba. Ekkor már megpecsételődött a sorsom, mennem kell mindenképp, nincs kibúvó.

Váci előadás

Rögtön össze is állt az előadás felépítése: Bandi bácsi elmesélte először az űrkutatással kapcsolatos fontosabb élményeit 15 percben (!). Az út során kiderült, hogy Bandi bácsi pont a Boronkay és más középiskolák felépítése előtt itt működő laktanyában töltött fél évet. Hiába, kicsi a világ. Majd Emil a MASAT-1 küldetéséről és működéséről számolt be szintén 15 percben. Tekintettel a több, mint hét éves pályafutására ez is igen embert próbáló teljesítmény volt. Végül én következtem a kicsöngetésig. Előtte azt az információt kaptuk, hogy a hallgatóság nagyon szívesen hallgat minket bármeddig, mivel a következő óra elejére így „sajnos” később érnének be. Az utolsó harmadban a Zsebi fejlesztésének kihívásait ecseteltem a meghívott négy osztálynak, majd a kérdések következtek. Ahogy megjósoltam, a diákság végig figyelt és abszolút helytálló és jó kérdéseket tett fel nekünk. Összességében kellemes és zökkenőmentes volt a kirándulás, bár igen kevés időnk maradt az előadás után beszélgetni. A maketteket a körbeadás után szerencsésen visszakaptuk.

Budapest 2014. október 3.

Józsa Viktor