Zsebi/Smog-1 munkamegbeszélés 2015. március 20.

Ez alkalommal csak rövid megbeszélés volt, és nem készült előre egyeztetett beszámoló sem. Mégis sorrakerült több téma is, amik fontosak és történtek előrelepésék bennük.

Két új fiú jelentkezett a Zsebi/Smog-1 csapatba. Kun Gergely gépész hallgató, a kocka hőáram hálózatos modelljével fog foglalkozni. A VEM szimulációból nyert adatok alapján pontosítja a modelljét, valamint a később esedékes mérésekben is részt vesz. Kőnig Tamás villamosmérnök. Horvát Péter információi alapján jelentkezett. Egyelőre nem választott feladatot.

Szóbakerült a web átalakításával kapcsolatos munka. Viktor elmondta, hogy az erre vállalkozók erősen le vannak terhelve. Ugyancsak bejelentette, hogy a korábban elkészült Tudományos Diákköri dolgozat, Török Péter és Jáger Dávid munkája második helyezett lett, és bekerült az Országos Tudományos Diákköri konferencia anyagai közé, ahol megőrizték második helyezésüket az országos mezőnyben is.

A dolgozat címe, és elérhetősége:

PocketQube műhold numerikus hőtani szimulációja (Thermal numerical analysis of a PocketQube satellite)
Gratulálunk a szép sikerhez!

Az AGI/STK10 szoftver oktatási licencét kérvényeztük. A megszorítás ehhez a licenchez, hogy kereskedelmi tevékenységet nem lehet vele végezni. Folyamatban van az egyeztetés a NMHA-val, a Zsebi/Smog-1 hívójeléről, valamint a használatos frekvenciáról. Ezt szabályosan meg kell kérni az ITU-nál is. A regisztráció szabványos űrlapok kitöltésévél kezdődik, és hosszadalmas procedúra.

Felvetődött a kérdés, hogy mi legyen a Smog-1 hívójele. Az egyik lehetőség a HA5SMOG de volt olyan javaslat is, hogy a fő szponzor nevének rövidítéséből álljon. Ez utóbbi kevéssé illeszkedik a rádióamatőr gyakorlatba, de szép gesztus lehetne a szponzor fele. A döntést húsvét utáni alkalomra halasztottuk.

Újra előkerült a rázópad témája. Több lehetőség is van, a leginkább elérhető, bejáratott és támogatott helyet lenne jó igénybe venni. Felmerült a Bonn Hungary Kft. neve is, itt is rendelkezésre áll egy ilyen eszköz.

Viktor beszélt a korábban Temesi Ottó (H-ION Kft.) által említett, újonnan kifejlesztésre került AL2O3 porózus kerámiáról, ez az anyag figyelemreméltó hőszigetelő kepésséggel rendelkezik. Az aksi termikus védelméhez lenne jó alkalmazni. Beszélt Ottóval, mártásos technológiával tűnik legcélszerűbbnek felvinni. Egy ilyen felület-védelem esetén fűthető lenne az aksi a bevonat alá elhelyezett fűtőszállal, és nem érdemes az adó végfok közelében elhelyezni az egyszerűség és könnyebb kezelhetőség miatt, továbbá a kitűnő hőszigetelés eredményeként nagy fűtőteljesítményre se lenne szükség az aksi pozitív hőmérsékleti tartományban való tartásához. Felmerült, hogy nem pazarlás-e ez az energiával, hogy veszni hagyjuk az adó végfok által termelt hőt. Az előnye, hogy könnyen kézben tartható a hőmérséklet, tervezhető a kivitel. Kellenek előzetes földi tesztek, pl. olyan egyszerűbb megoldások, mint több rétegű alufóliával becsomagolás, ami szintén ígéretes lehet a sugárzásos hőveszteséggel szemben.

Mucs Béla bemutatott egy új, figyelemreméltó tulajdonságú huzalt, ami szintén fogtechnikai segédeszköz, króm, kobalt és molibdén ötvözet, rendkívül rugalmas. Egyelőre vizsgálni kell, mire lesz alkalmas. A tervezett szakértői konzultációhoz kézbevehető dokumentáció kell. Ilyet kell készíteni rövid időn belül a két elektronikai témáról, hogy bírálatra lehessen bocsátani.

Timur beszámolt arról, hogy a Microchip képviselőjével folytatott megbeszélés újabb fordulója után körvonalazódott, hogy milyen IC kell és milyen mennyiségben fogja szponzorálni a cég a fejlesztést.

Gábor beszámolt arról, hogy a túlfeszültség védelmi áramkör első verziója működik, sikerült találni az RTCC-hez szükséges óra-kvarcboól/oszcillátorból rázás-álló változatot.

Sürgősen foglalkozni kell az aksi hűtés, kapacitás vesztés témával, most már konkrétan, a kiválasztott típussal, -40 és +80 fok között.

Egyelőre "gazdátlan" téma a totál-dozismérő. Gábor szívesen foglalkozna vele. A probléma az, hogy rendkívül pici alkatrészről, speciális FET-ekről van szó, és ezek nem mellesleg rendkívül drágák is.

Rövidesen aktuálissá válnak az első tesztek. A Masat-1 eseteben ezek "embert próbáló" alkalmak voltak, pl. 36 órát kellett a KFKI-ban tölteni a termál-vákuumkamrás mérő-öszeállítás mellett. A mérési feladatokhoz kapcsolódik az is, hogy Viktornak sikerült szereznie egy jó minőségű ipari mikrofont, ez 12 kHz-ig működőkepés.

Budapest 2015. március 28.

Tölgyesi János (HG5APZ)