Smog-1 munkamegbeszélés 2015. április 17.

A megbeszélés előtt a csoport egy része antenna mérést végzett az E épület tetején. Bandi bácsi sikeresnek értékelte a mérést.

Emilnek sikerült néhány korabeli dokumentációt találnia a rázógépről. Ezek az 1970-es évek elején íródtak, az internet előtti időkben, nem könnyű a nyomukra akadni. Az első anyag egy cikk az akkori radio fernsehen elektronik című, NDK-ban megjelent folyóiratból. Ezt elküldtem Szikora Lászlónak (SZAL) is, aki akkortájt az NDK-ban tanult, dolgozott, így első kézből vannak emlékei és benyomásai az akkori fejlesztési és gyártási tevékenységről.

A megjegyzései közül néhány: ebben az időben már megjelentek, sőt, szélesebb körben használatban voltak a tranzisztoros áramkörök. A rázógépben is vannak ilyen rack modulok, de nyilván 1000 W-os erősítőt nem lehetett tranzisztorokból előállítani. A rázó mechanikának van egy saját-rezonanciája, erre figyelni kell. A leírás szerint egy bizonyos rázó-igénybevétel után szünetet kell beiktatni mert melegednek a részegységek.

A rázógéppel kapcsolatban szóbakerült egy demo lehetőség. Ez pedig a polulu cég accelerometer, giroscope és magnetometer szenzort tartalmazó MINiMU9 nevű pici panelje és a hozzá tartozó 3D-s adat-megjelenítést végző szoftver. A panelt a rázógép fej-egységére szerelve látványosan lenne követhető a tesztelés folyamata. Bemutatásra került a fenti egység és a RaspberryPi-n futó megjelenítő szoftver is.

A megbeszélésen Krüpl Zsolt, HG2ECZ meghívott vendégként vett részt. Bandi bácsi kifejtette, hogy a továbbiakban is meg szeretne hívni külső szakértőket, ill. cégek képviselőit, akik a területen dolgoznak. A cél az, hogy segítsék a munkát, ill. a cégek esetében esetleg a későbbi elhelyezkedésben, munkavállalásban segítsenek a csoportban dolgozó hallgatóknak. Egy új jelentkező is bekapcsolódott, egyelőre csak tájékozódó jelleggel. Szép számmal voltunk jelen, szokás szerint sokféle téma előkerült.

Tibor bemutatta a napelem mérő teszt/szimuláló rendszerét. Készen áll arra, hogy pl. egy megfelelő lemezjátszó tányéron forgatni lehessen a megvilágítás előtt. Ez egy nagy teljesítményű reflektor lesz. Működik a rádiós kapcsolat, de még mérési eredményt nem továbbít a rádiós linken. Lemezjátszóra van ajánlat, de további forrás is érdekes. Olyan egység kell, amiről a tulajdonosa már lemondott, mert átalakításra kerül.

A további két prezentációt a csoport már nagyjából ismerte, ezeket Gábor és Timur mutatta be, hogy a vendég, Zsolt megismerje és megjegyzéseket fűzzön hozzájuk. Gábor felvetítette a Smog-1 blokkdiagramját, és bemutatta a főbb egységeket benne: két energia bus, az első a szabályozatlan, erre csatlakozik az aksi, a napcellák és kétféle védőáramkör, kapcsoló egységek. A másik bus a szabályozott tápfeszültségé. Ennek részleteit Timur mutatta be.

Gábor beszélt az RTCC (Real Time Clock and Calendar, Valós idejű óra és naptár) egység kidolgozásában elért eredményeiről. Bemutatásra került az egység első verziója, amely mindössze 8x8 mm-es méretű, rendkívül piciny darab. A bemutatott áramkör már tartalmazza az RTCC egységet és a hozzá tartozó redundáns energiaellátó egységet, amely az akkumulátor esetleges meghibásodása esetén is életben tartja az áramkört arra az időre, amíg a pályából adódó Föld árnyék miatt nincs beérkező energia a napelemek felől. Ez az időtartam kb. 40 perc lesz a pályától függően. Az ismertetett mérési eredmények alapján az egység tartalék energiaellátó rendszere akár 3 óráig is életben tudja tartani az egész modult, amelynek folytonos működése kritikus a műhold vezérlése szempontjából.

RTCC áramkör verzió 1

Timur részletesen ismertette az EPS (Electrical Power Subsystem, Energiaellátó rendszer) egység blokkvázlatát. Hogyan kapcsolódnak a busra az OBC (OnBoard Computer, Fedélzeti számítóép) vezérlő kontrollerek, milyen szempontok alapján került kidolgozásra a köztük levő kapcsolat és kommunikáció. Légyegében két SPI busról van szó. Ismertette a múlt alkalommal előadott új elképzelést, a kontrollerek közötti 1-Wire kapcsolatról is.

Zsolt több kérdést is feltett néhány alapvető paraméterről, és megjegyzéseket is fűzött a bemutatottakhoz. Elhangzott, hogy a kidolgozott feszültség konverter 97 százalékos hatásfokú átalakítást végez, így célszerű a folyamatos használata.

Bandi bácsi felhívta a figyelmet arra, hogy célszerű egyensúlyt találni a tartalék egységek, megfelelő száma, a megbízhatóság és a bonyolultság között.

Ezután szóbakerült a műhold tömegének megoszlása a különféle alkotórészek között. 175 gramm lehet a teljes tömege, ebből a váz 90 gramm, az akkumulátor 30 gramm. A többi az elektronika és a napelemek.

Gyula bemutatta a mechanikus rögzítő szerkezetre kidolgozott terveit, amivel a mostani 3 m-es parabola biztonságosabb felfogását szeretnék megoldani. A csoport néhány javaslattal segített a legjobb terv kiválasztásában és tökéletesítésében, figyelembe véve a szerelhetőséget és a rendelkezésre álló csatlakozási pontokat. Viktor és Botond is szólt aktuális feladatokról, pl. a rázógép felfogó egységének helyzetéről.

Budapest 2015. április 18.

Tölgyesi János (HG5APZ)