"a határ a csillagos ég"

Első műholdvétel az új állomáson

A nyár és az ősz folyamán az állomásunk egy komolyabb fejlesztésen esett át, melyről korábban írtunk. Ennek eredményeként december elejére használható állapotba került az állomásunk, így egy próba műholdkövetés és vételre került sor december 23-án.

December 23-án a műholdvezérlő állomásunk bemutató részét próbáltuk ki. Az állomás távvezérelt és bemutató részének rádiófrekvenciás közös elemei sorrendben a 4,5 m-es antenna, adás-vétel kapcsoló az előerősítő és egy üregrezonátor (szűrő). Ezek után egy jelosztón keresztül osztjuk ketté a vett jelet. Egyik végéről a tetőn lévő távvezérelt állomásra, a jelosztó másik végéről az egy szinttel lejjebb lévő bemutató állomásra vezetjük a jelet, mely egy Yaesu FT-897 rádióba érkezik. Ezen kívül még az antenna forgatás a közös rész.

Ez alkalommal még a doppler korrigálás és az antenna forgatás is kézileg történt. Ami annyit jelent ebben az esetben, hogy egy program számolta ki hol van a műhold és egy parancssori felületen adtuk ki a parancsot, hogy a kiszámolt pozícióra forduljon az antenna. A rádiónál pedig a frekvencia állító gombot forgattuk.

A kiválasztott két műhold a KKS-1 és a CO-65 műholdak voltak. Azért esett a választás erre a két műholdra, mivel abban az időbe ennek a két műholdnak volt Magyarországról látható pálya szakasza, továbbá a korábbi állomás Yagi antenna rendszerével többször is vettük ezeket a műholdakat, így össze tudtuk hasonlítani a régi és új antenna rendszer műhold vételi és követési képességeit.

Az első átvonuló műhold a KKS-1 volt, ez egy japán 3U-s cubesat, melyet 2009. januárjában állítottak pályára és mi a 437,385 MHz frekvencián működő beacon-jét hallgattuk. Az állomásról látható pálya 16:12 és 16:25 között volt 30°-os maximum elevációval, a doppler eltérés felbukkanáskor +9,5 kHz, lenyugváskor -9,5 kHz volt a cubesat névleges frekvenciájához képest. A követés sikeresen zajlott hallottuk a műhold morze jeleit és követtük mind a rádióval, mind az antennával.

A következő műhold 16:49-kor jött, ez a CO-65 szintén egy 3U-s cubesat, ezt 2008. októberében bocsátották fel. Ezen műhold jeladója a 437,275 MHz frekvencián 100 mW teljesítménnyel működik. A pálya lapos volt, csak 2°-kal jött a horizont fölé, de így is kifogástalanul vettük a műhold jeleit. A doppler eltérés az előző műholdénál kisebb volt a lapos pálya miatt, felbukkanáskor +4,5 kHz lenyugváskor -4,5 kHz.


A két műhold követéséről itt vannak a hangfájlok:


KKS-1 2015. december 23. 16:15 (CET)


CO-65 2015. december 23. 16:50 (CET)

Az ünnepek között és után az automatikus műholdkövetés visszaállításán és tovább fejlesztésén dolgozunk.

Budapest 2015. december 25.

Hödl Emil Viktor

Galéria - válogatás