A Műegyetemi műhold megfigyelések kezdete, 60-as évek

Az a helyiség és környezete ahol jelenleg a műholdas vezérlő állomásunk működik régre visszanyúló múlttal rendelkezik. Ezen múlt felelevenítésében Gschwindt András (Bandi Bácsi) volt segítségünkre a közelmúlt eseményeiről Dudás Levente és jómagam (Hödl Emil Viktor) szedtük össze gondolatainkat.

A rádióamatőr műholdak jelentették a szabad, kódolatlan vételi lehetőséget. Kellett keresni egy jó vevőállomást, hiszen az Oscar-3 ( Orbiting Satellite Carrying Amateur Radio) néhány hetes élettartama alatt nem volt lehetőségünk, antenna rendszerével együtt, ilyet felépíteni. A Hármashatár-hegyen működött a HA5KDQ hívójelű rádióamatőr állomás. Bekéredzkedtünk. A helyzetet bonyolította, hogy az objektum katonai őrizet alatt állt. Ferencz Csaba, aki akkor a Rakétatechnikai TDK-t vezette, elintézte a bejutásunkat. Nagyon jól kijöttünk az unatkozó őrséggel, akik étellel, itallal is elláttak bennünket. Az antenna csak vízszintes irányban volt forgatható. A műholdat nem volt egyszerű követni és az előrejelzéseink is nagyon közelítő jellegűek voltak. A doppler frekvencia mérése, értelmezése jelentett nem kis szellemi tornát. Később, a mérési adatokról részletes cikket írtunk.

Oscar-3 kis teljesítményű jeleinek vételéhez jó vevő elrendezés kellett. Ennek egyik legfontosabb eleme a vevő első, kiszajú elektroncsöve volt. Most is emlékszem a típusra: D3A volt. Az állomás tulajdonosai ezt nagyon féltették. Az egyetemen Nagy Sándor volt a „félelmetes” műszer tárgyfelelős és minden speciális eszköz birtokosa… még most is emlékszem, amikor elmondtam, mire kellene, szó nélkül adott egyet. Mindig megtaláltuk a lelkes támogatókat.

Szerencsére megmaradt két újságcikk amely meglehetősen jól tükrözte az akkori helyzetünket. Az egyik a Jövő mérnöke 1965. április 24-ei számában jelent meg (a képre kattintva eredeti méretben jelenik meg). A másik cikk a Rádiótechnika 1965. májusi számaban jelent meg itt érhető el: Rádiótechnika cikk
A folytatás a nagy antenna építés ( négyes helix) és áttelepülés a Rózsadombra lett.

A szabadon vehető műholdak jeleinek vételére az 1964-70-es években a 136 Mhz-es (meteorológiai és kutató műholdak, lejövő ág ), a 144 MHz-es (rádióamatőr műholdak) és a 149 MHz-es sávokban (professzionális műholdak, felmenő ág) kínálkozott lehetőség. Ezen sávokban, egyetlen antenna rendszerrel történő vétel-adáshoz a szélessávú, helikális antennák adják a legjobb megoldást. Az antenna nyereség növeléséhez négyes rendszert építettünk fel.

A 2 m körüli hullámhossz miatt az antennák mérete meglehetősen nagy, mai szemmel nézve is, korszerű elektromos és mechanikus alkotás volt. A függőleges és vízszintes mozgatásához, a műholdak követéséhez, komoly mechanikai megoldás kellett. A megoldást a hadseregtől kapott Boports (? ) típusú légvédelmi löveg mozgató rendszerének alkalmazása jelentette. Megszerzésük baráti alapon nyújtott segítséggel sikerült.

Az antennák elektromos és mechanikus tervezése komoly kihívást jelentett. Különösen az utóbbi, melyhez az Elméleti Villamosságtan Tanszék laboratóriuma biztosította a feltételeket. Helyszíne a „K” épület főbejárata közvetlen közelében baloldalon volt. A nyugodt munkát Simonyi professzor, akkori tanszékvezető „háttér” védelme biztosította. A Rakétatechnikai TDK–t Ferencz Csaba nagyon határozott elképzelésekkel irányította, szervezte a kapcsolatokat. Kulcs szerepe volt a sikerben. Jól emlékszem, az antennákat a K épület bejárata előtt, késő este, éjszakába nyúlóan, darabonként mértük be valamilyen rádiófrekvenciás híddal, ami akkor egy nagyon ritka műszernek számított. Honnan kértük?.....

A sok-sok munkával elkészült négyes helix próba üzemére az egyetem udvarán került sor. Odaálltunk az ágyútalppal, ahonnan legjobban lehetett a nagy épületek közül kilátni. A szovjet hősi emlékmű előtt volt a legjobb hely. A mellékletben szereplő képen ez jól látható. Ebből kisebb botrány lett… a villamos dékán feljelentett bennünket, amiért „célba vettük” az emlékművet. A honvédség segített megmagyarázni a „szakmát”… ezért vannak a jó barátok. Kis teherautón vittük fel a helixeket a Ferencz hegyre (a Rózsadomb legmagasabb pontja), ahol, az akkor jó nevű Távközlési Kutató Intézetnek volt antennamérő telepe és rádióklub állomása – ott rendezkedtünk be. Ehhez az antennához tartozott a "majdnem" műhold kísérlet, melyről itt lehet többet olvasni: Az első, magyar “majdnem műhold”

Az antennát két személy vezérelte. Fejükön fejhallgató, előttük analóg műszer, melyen a vett jellel arányos volt a kitérés. Egymással kapcsolatot tartva igyekeztek a legjobb vételi irányt beállítani. Emlékezetem szerint a vevőkészülékünk a Mechanikai Laboratórium által gyártott VU 21 típusú volt. Az MTA –tól kaptuk támogatásként. A helixek fotóit mellékeltem. Kár, hogy a közreműködő személyek nincsenek megörökítve a képeken.

A Rádiótechnika címlapja, 1966. június
Címképünk a BME Rakétatechnika TDK által készített 4 elemes helix antennát ábrázolja. Ezt az antennát a diákkör tagjai műhold-megfigyelések céljára készítették. Nyeresége 18 dB körül volt és külön tranzisztoros antennaerősítőt alkalmaztak hozzá. Sávszélessége alkalmassá tette a 110-190 MHz közötti frekvenciák vételére. Táplálása 150 ohmos koaxiális kébellel történt.

A négyes helix volt az első, teljes egészében a Műegyetemhez kötődő, műholdas kommunikációt segítő antenna. Többségében, az akkor nagy újdonságnak számító, meteorológiai műholdakat figyeltünk meg. Az igazi élményt a képek jelentették, melyeket csak a Nap-hegyen lévő MTI képtávíróinak segítségével tudtunk megjeleníteni. Abban bizonytalan vagyok, hogy a jeleket 144 MHz-en vagy telefonon jutattuk-e el. Az egyik legnagyobb tettünk, mely még ma is kellemes emlékeket ébreszt bennem – az ATS-3, amerikai műhold átjátszójával történt „játék „volt. Az esemény lényegéről a mellékelt, korabeli cikk ír (képpre kattintva eredeti méretben jelenik meg) illetve a Rádiótechnika 1968. novemberi számaban olvasható riport: Rádiótechnika cikk az ATS-3 vételéről

A műszaki megoldás volt érdekes. 136 MHz-en vettünk, Ferenc hegyen. 149 MHz-en kellett adni. A műhold frekvenciáit az Esti Hírlapban találtuk. Egyszerre kellett adni, venni. Igazi duplex- üzem. Az adó-vevőt térben választottuk el egymástól. A Műegyetem területén lévő Mg épület tornya tetejének teraszáról, szintén egy helix antennával (ezek szerint öt készült ?) és egy nagy teljesítményű adóval (Góliát ?) sugároztunk a műholdra. Sikeresen. Úgy emlékszem, hogy a moduláló jelet a Ferencz hegyen állítottuk elő. Azt biztosan tudom, hogy rekedtre kiabáltuk magunkat az amerikai Majave sivatagban lévő vezérlő állomás hívásával, és akkor, torok-kímélésként magnóról a Himnuszt kezdtük játszani. Választ ott helyben nem kaptunk, később jött egy távirat az amerikai követségről, hogy hagyjuk abba a kísérletezést…

Visszagondolva… mennyi idő, energia, megszállottság kellett mindezeket megcsinálni. Nem emlékszem hogyan lett vége… hova lettek az antennák? Helyükön lakóházak vannak. Végül igyekszem összeszedni akkori csapatunk tagjait: Tarcsai György, geofizikus volt a pályaszámítások szakértője, Bay Attila a gépészeti munkák szakértője. Tarkovács Sándor a rádiózásban segített… Major László…Pápay Zsolt … és a többiek.

1967-ból származó Pap László által írt diplomamunka műholdak automatikus követéséről: Pap László: Mesterséges-hold megfigyelő állomás antennájának automatikus követő berendézése (diplomamunka)

Az OSCAR-3 mesterséges holddal végzett hazai kísérletekről egy cikk sorozat:
Oscar-3 vételről cikk (Rádiótechnika)
Oscar-3 megfigyelése (Híradástechnika XVII.évf 1.sz.)
Oscar-3 megfigyeles eredmenyei (Híradástechnika XVII.évf 2.sz.)
Meteorológia műholdak hazai megfigyelésének eredményei (Híradástechnika XVII.évf 6.sz.)
Major László kiegészítései a fentebb leírtakhoz: Major László kiegészítései
A Rádiótechnika 1967. decemberi számában megjelent cikk a Nimbus-2 vételéről: Rádiótechnika 1967. december

Mint mindig, most is az események tanúihoz fordulok… korrekciójukra, kiegészítésükre várok, hogy teljes legyen a névsor és a kép!!

Budapest 2014. decembere
Dr. Gschwindt András
gschwindt@mht.bme.hu