A csapatunk

Csapatunk múltja:
Csapatunk a természettudományok és mérnöki tudományok iránt érdeklődő budapesti gimnazistákból állt (mára már egyetemisták vagyunk), akik 2016 őszén úgy döntöttek, hogy valami újat csinálnak. Az tanulás hagyományos formáit ismertük, de egyénileg autodidakta módon is sokat tanultunk már.
Ebben az esetben az újdonság egy közös új projekten elkezdése volt.
A projektet sikersen befejeztük 2017 júniusában. Tulajdonképpen egy BEXUS projektet hajtottunk végre.
Erről bővebben a Rexus/Bexus oldalon vagy az ESA ide vonatkozó oldalán lehet olvasni.
A ballonos projektünkről bővebb információ a Piaristák az Űrben Facebook oldalon található. A projekttel kapcsolatban több újság, hírportál és televízió is megkeresett minket.

2017 őszén új projektbe fogtunk: úgy döntöttünk, építünk egy miniműholdat.
A projektről ezen a honlapon és Facebook oldalunkon számoltunk be időről időre.

Az ESA CanSat versenyén indulva új célokat tűztünk ki magunk elé.
– Jobb csapattá szerettünk volna válni: kis csapat voltunk és nagy munkára vállalkoztunk, de minden feladatot igyekeztünk jól beosztani és közösen megoldani.
– Az előző projekt után is részben ismertük, hogy kinek mik az erősségei és gyengeségei: ezeket még jobban fel szerettünk volna térképezni.
– A versenyben természetesen a lehetséges legjobb helyen szerettünk volna végezni! Különdíjunkra nagyon büszkék vagyunk.
A legnagyobb munka a spektrumanalizátoros mérés és a jól működő telecommand, valamint az irányított leszállás kidolgozása voltak. Mind a spektrum analizálása, mind az irányított leszállás a jövőbe mutató, úttörő innováció: egyrészt a feleslegesen kisugárzott elektromágneses hullámok intenzitását lehetne csökkenteni a jövőben a megfelelő feltérépezésük után, illetve az irányított leszállást az űrszemetet jelentő miniműholdak Földre való visszajuttatásához az első lépésnek gondoljuk.
– Fontos volt számunkra az is, hogy utódokat keressünk, találjunk és segítsük őket.
Örömmel tölt el bennünket, hogy népszerűsítő munkánk nyomán 5 csapatot is találtunk a 2019-es versenyre. Közülük végül a GRLSat lett a győztes, így ők képviselhetik hazánkat 2019 nyarán az ESA versenyén. Gratulálunk nekik! Munkájukat igyekszünk segíteni mindenben.